április, 2011 havi archívum

Bonyodalmak

Posted in utazás with tags , , , , , , on április 18, 2011 by ropedancerin

Egyszóval P. nem szállhatott fel a buszra, mert ha a határon ismét ellenőrzés van, amire vasárnap révén komoly esély volt, nem csak őt, hanem a buszsofőrt is megbüntetik. Ezen a ponton rövid vita kerekedett közöttünk, hogy én is maradjak-e Bécsben. P. meggyőzött, hogy ennek semmi értelme, mert csak lassítanám a bürokratikus támaszpontok közötti rohangálásban. Bíztunk abban, hogy a 2 órával később induló busszal simán haza tud jönni. Egyébként ha közeli őrsön tartózkodó osztrák rendőrök a kezébe nyomják a jegyzőkönyvet miszerint elvesztette a személyiét, ez egyébként a hivatalos eljárás, ez teljesen simán megtörténhetett volna. A rendőrök azonban nem a hivatalos eljárást követték és tovább küldték P.-t a követségre, ahol a konzul ezt készségesen elmesélte neki. P. elment egy másik rendőrőrsre, ahol meg is kapta a papírt, de ekkorra az utolsó busz már elment. Ezalatt én a hazafelé tartó buszon rágtam rövidre a körmeimet. A konzul tanácsára P. ezután az egyik vasútállomásra ment, ahol elvileg 2 óránként indulnak vonatok Budapest felé. Mivel ekkor már este 9 volt, és még mindig vasárnap, már nem indult egy sem. P. ezután realizálta, hogy valószínűleg a reggeli 6 órás vonattal fog visszajönni. Én meg ekkor kezdtem igazán utálni magam, hogy nem maradtam ott vele. Az estét a pályaudvaron, egy McDonalds-ban és egy hajnali 4-ig nyitva tartó pubban töltötte, ahol a törzsvendégek szórakoztatták. Persze ez alatt semmit nem aludt. Reggel 9 körül toppant be az ajtón hulla fáradtan.

Vasárnap Bécsben-avagy mesterségünk a bonyolítás

Posted in utazás with tags , , , , , , on április 17, 2011 by ropedancerin

Azzal kezdenék, hogy jártunk már Bécsben, és az az út is zseniális volt és bonyolult.
Na de: P. kitalálta, hogy vasárnap utazzunk el Bécsbe lébecolni. Az a ritka együttállás volt ezen a hétvégén, hogy el is tudtunk indulni. Az idő csodásnak, a hétvége a munkamentesnek ígérkezett, szóval még a madarak is azt csiripelték, hogy útra kell kelni.
Teljesen megható pillanat volt, amikor a busszal már Győr környékén zötykölődtünk és P.-nek bevillant, hogy a másik táskájában hagyta a személyiét. A másik táska pedig Budapesten maradt. P. vigyorgott, én perm szemöldököt emelgettem. Mivel a határon ellenőrzés volt, úgy tűnt ez a félbetört trippek vasárnapja lesz. Egyébként a busz két leghátsó helyén ültünk. Az iratokat ellenőrző egyenruhás már az előttünk helyet foglaló fekete úriembernél járt, akinek szerencsére hamis volt az útlevele (neki spec. ez nem volt annyira szerencse), ami miatt hirtelen annyira elkezdtek vele foglalkozni, hogy a mi iratainkat valahogy elfelejtették ellenőrizni. (Eszembe jutott az a mondás, hogy amikor egy “ajtó” becsukódik egy másik épp akkor nyílik ki… Persze nem biztos, hogy pont ugyanaz(ok) az ember(ek) áll(nak) vagy ül(nek) a két ajtó előtt.) Így végül kb. gond nélkül érkezhettünk meg Bécsbe, ahol ekkor épp a Vienna City maraton utolsó kilométereit futották a versenyzők. Maratonistákat és szurkolóikat (volt aki(ke)t egy egész énekkar buzdított dalolva) kerülgetve nyakunkba vettük a verőfényes osztrák fővárost.
A nap legnagyobb részében bécsi vidámparkban, a Práterben keringtünk, ahol P. a minigolf koronázatlan királyává avanzsált, én pedig mértéktelen mennyiségű fotót készítettem. A vidámparkot elhagyva tovább sétáltunk Stephansdom irányába, közben bámultuk a mellettünk váltakozó főleg szecessziós és modern épületeket és megálltunk dobozos kínait enni a dunaparton. Persze ismét megnéztük a Hundertwasser házat is, azt hiszem ide mindig el szeretnék majd jönni, ha itt járok. Mindeközben Bécs a sportos életmód dicshimnuszát zengte. Legalább a város egyharmada kerekeken gurult, biciklin, görkorin, görbeszkán, snakeboardon, satöbbin, egy másik harmad pedig futott, joggingolt, parkokban sétált.
Végeredményben ismét csak egy picike, bár elszántan tavaszi szeltét láttuk a városnak, mert szemtelenül gyorsan elérkezett az indulás ideje (megint).

…Van egy kis különbség, ha Bécsben szál fel az ember a Budapestre tartó buszra. Mégpedig az, hogy a jegyek mellé fel kell mutatni a személyit is. Odafelé ezt lespórolják. Ez ebben az esetben azt eredményezte, hogy P. ugye nem szállhatott fel a buszra. Azaz itt kezdődött a bonyolult rész, amin már annyira nem vigyorogtunk…