kicsit nyár, kicsit tavasz.
kicsit nyár, kicsit tavasz.






from Russ Mills blogjáról
Bower tizedes (Ben Foster) és Payton hadnagy (Dennis Quaid) keservesen ébredt.
Nincs annál kellemesebb, mint amikor az ember felébred egy űrhajón, ami teljesen kihaltnak tűnik, realizálja, hogy emlékezet kiesése van, majd különös humanoid szörnyek vadásznak rá. Röviddel ezután rájön, hogy a Földnek annyi, és az emberiségből midössze annyi maradt, amit a hajón össze tud kaparni. Pár órával későb pedig már az is egyértelmű, hogyha nem indítják újra a reaktort, ennek a maradéknak is vége.
Az izgalom faktor magas. Kb. 3 filmnyi feszültség tényezőt pakoltak ebbe moziba. Sőt, ez a történetre is igaz. Az eredetiség kérdésébe ne menjünk bele, inkább szögezzünk le annyit, hogy lehet jó érzékkel lopni és nem feltétlen tesz rosszat a Pandorumnak az a pár máshonnan átvett elem. Nem lett sem elcsépelt, sem unalmas. Pesze apró logikai bukfencekkel itt is találkozunk, amikért kár volt, de végeredményben így is nagyon kellemes kis horror sci-fi lett az eredmény. 2 óra garantált izgalom.
A stáblistán végigfutva talákozunk ismerős nevekkel. Ben Foster hozza a szerepét, Dennis Quaid pedig szinte végig jól játsza a skizofrén hadnagyot. Érdemes megemlíteni még Paul S. Anderson producert, akinek rendezői pályafutásának sarokkövei a Resident Evil és a Halálhajó, érezhetően hatással voltak a Pandorumra.
Designrettenetek.
Reneszánszukat élik a vámpírfilmek. Trend. Értehető, hiszen a vámpírok fogyasztói világunk tökéletes szimbólumai. Vért kell szívniuk, akár akarnak, akár nem. Fogyassz! Fogyassz! Dobolnak a vámpírösztönök.
Azt már megszoktuk, hogy a vámpírokra vonatkozó “törvények” és képességek, habár ugyanabból az adtbázisból táplálkoznak, filmenként eltéréseket mutatnak. Vannak vámpírok, akik képesek napsütötte tengerparton sétálni, egyesek képesek állati alakot felvenni, megint mások gondolatokat olvasni stb., majd a következő vámpírfilmben leszögezik, hogy vámpírok ezekre képtelenek, ezek csak legendák. Esetleg igyekeznek nem reflektálni. Nagy a szórás. A vérszívási vágy azért állandó.
A drakulai alapsémák szilánkokra törtek. A nagy vámpír mítoszok helyére pedig egyre inkább az “emberléptékübb” történetek lépnek. John Ajvide Lindqvist bestsellerén alapuló Engedj be! is ezen az útvonalon jár, csak jóval előrébb, mint társai.

A 80-as években járunk. Oskar békésen éli a kevésbé szerncsés 12 éves fiúk életét Stockholm egyik nyomorúságos negyedében. A békésen azért túlzás, mivel minden nap szembe kell néznie iskolatársai atrocitásaival.
Egy nap különös lakók érkeznek a szemközti házba. Egy idős férfi és egy hasonlókorú kislány, Eli. Különös barátság szövődik kettejük között.
Szociólógiai feltárásokkal ezeddig ritkán találkozhattunk vámpírfilmekben. Meghökkentő és különös hangulatú az elegy.
Lerobbant panelek, hatalmas üres terek és hó. Kevés szín, kevés mosoly.
Zavaros családi viszonyokkal rendelkező magányos 12 éves, súlyos beilleszkedési problémákkal.
Füstös skandináv szocikocsmák, szociemberekkel töltve. Korsó sörök és cigaretta mellett beszélik meg a különös haláleseteket, amelyek izgalomban tartják a környéket. Eközben Oskar egyre többet tud meg újdonsült és egyben egyedüli barátjáról. Azonban a lakók is egyre elszántabban keresik a vámpírlányt. Az elválás elkerülhetetlen. Elinek mennie kell. Oskar pedig látszólag megint ott marad egyedül a problémáival.
U.I.: Pocsék trailert csináltak a filmnek. Hangulatában egész mást közvetít, mint ami erre a mozira jellemző, ráadásul lelő minden “poént”.
A Chick megkapó vizuális világgal és nagy adag ironiával boncolja a féfi-nő kapcsolatok visszásságait.

“Semmi nem változik; ami változik: az ember saját maga. Nem az, hogy idősebb lesz, vagy ilyesmi. Nem éppen azért. Csak éppen megváltozik. Mondjuk, most kabátban megy. Vagy az, aki legutóbb a párja volt, skarlátot kapott, és most más a párja. Vagy a Miss Aigletinger helyettese viszi az osztályt. Vagy az ember hallotta, hogy a szülei reggel állati nagy parádét rendeztek a fürdőszobában. Vagy az ember csak elment az utcán egy pocsolya mellett, amin szivárványszínű benzinfoltok úsznak. Úgy értem, az ember kicsit mindig más, nem tudom ezt pontosan megmagyarázni. És még ha tudnám is, nem biztos, hogy akarnám.”
Január 28-án jelentette be családja a 91 éves J. D. Salinger halálát.
“Engem az ken a falhoz, mikor olyan a könyv, hogy az ember a végén azt szeretné, ha az író iszonyú jó haverja lenne, akit akkor hív föl, amikor akar.”-írja.
Az ő könyvei sokakat kentek falhoz.
A szárából és leveleiből főzött tea meglepően gyorsan kihúzott a megfázásból. Ráadásul a legtöbb gyógyteával ellentétben ennek egész kellemes ize van.
Használják még zúzódások, vágások borgatására és idegnyugtatóként is.
Gyakran ültetik káposztaföldekre, mert az illata távoltartja a levélbolhákat, levéltetveket, hangyákat.
A macskák viszont különösen kedvelik ennek a növénynek az illatát.

Egy kis programajánlás következik. Fogyó cikk, már csak 2 nap maradt belőle, szóval aki teheti látogassaon el a 8. Nemzetközi Cirkuszfesztiválra. Fesztivál, verseny és egyben kiugrási lehetőség az artisták számára. A néző pedig biztos lehet benne, hogy amit itt lát, a műfajban igazán különleges. Idén 17 ország, 30, első osztályú produkcióját tekinheti meg a nagyérdemű.