Marci dühöng. Iskolába kell járnia, amit ő nem akar. Ő inkább ülne egy padon, kavicsokat hajigálna a vízbe, rohangálna a természetben, moziban melegedne, bármi csak ne kelljen egy helyben, pláne ne a iskolapadban ülnie és olyan emberek tanítási próbálkozásit hallgatni, akiket nem tud tisztelni, így tanulni sem tud tőlük semmit. Ez nagyon röviden összefoglalva az emberi része ennek a szituációnak.
Másrészt Marci a tananyaggal sem tud egyet érteni. Miért kellene bemagolnia a tankönyv verselemzéseit? Neki vannak saját elképzelései egy versről, ami gyakran nem azonos a tankönyvben leírtakkal, ergó azzal sem, amit a tanár elvár. Miért kellene vegyi képleteket magolnia? Egyáltalán miért kellene olyan dolgokat megtanulnia, amiknek számára nincsen töbletértéke az élet nevű eseményben?
Marci nem is teszi. Néha bent ül az iskolában és nem látja a jelenlétének semmi értelmét, ami valljuk, ebben az esetben nincs is. Ám neki néha mégis az iskolában kell ülnie, amit utál. Próbálja ezeket az órákat a maga számára elviselhetővé tenni. Valahol ez is közrejátszik, hogy Marci rengeteg okatátási intézmény falait, látogatóit, diákjait és tanárait kénytelen megismerni. Nem mintha túl sok kedve lenne ehhez…
Marcinak van családja is. Nem egy egyszerű család.
Marcinak vannak barátai is.
Marci tapasztal, érez, kritizál. Utóbbit radikálisan, kíméletlenül, néha már kegyetlenül teszi, hiszen ő jogosnak érzi, hogy bírájává váljon azoknak, akik körül veszik.
Marci egy egoista, öntörvényű tinédzser, de ezt el is mondja magáról. Ettől függetlenül sok meglátása pontos precíz képet ad egy társadalomról, aminek a tagjai néha annyira tudnak fájni neki. Lehet hogyha megkérdeznénk őket, nekik meg Marci fájna. Sosem lehet tudni. Van rá esély. Néha épp ezért nehéz együtt érezni Marcival, mert ő sem nagyon érez együtt mással, de valahol ebben is rejlik a regény ereje. A nyers odamondásban.
Az Igazolt hiányzás a szerző első regénye, ami saját elmondása szerint csak úgy kiömlött belőle, és amivel berobbant a köztudatba. Mostanra már van olyan középiskola, ahol kötelező olvasmánnyá tették ezt a könyvet. Ironikus?
részlet a könyvből:
“Die Waldorf
És amikor már végképp mindent kimerítettünk, óra alatt már a párkányon dohányoztunk, szabotáltunk minden feladatot, bezártuk a történelemtanárt a vécébe, az iskolatársaink kabátjának mélyén lapuló vagyonból éltünk, amit akkor gubiztunk ki, mikor pisilésre jelentkeztünk órák alatt, akkor, mikor már a saját indiszponáltságunktól is undorodtunk, teljes titoktartásban akciókat kezdtünk el szervezni egy Moszkva téri kávézóban. Az akciócsoport első bevetését sokáig terveztük, figyelembe véve minden lehetséges, a cselekményt könnyíteni vagy hátráltatni képes egyént, helyszínt, időpontot. A projekt ugyanis nem volt más, mint Ádám személygépkocsijának eltulajdonítása. A tűzpiros román gyártmányú csoda elkobzásának ötlete teljesen felcsigázott minket, már azon a napon, mikor hazafelé a buszon felötlött bennem, és onnantól kezdve minden egyes nap figyeltük Ádámot, kulcscsomóját, az autó menettulajdonságait, ott álltunk, mikor távozott az épület elől és integettünk, ő meg vissza, idiótán vigyorogva, és akkor is, mikor kulcsát a tornaterem zárába süllyesztette, figyelve, melyik karikán lóg a slusszkulcs és mennyi időbe telik levenni, elrohanni vele a másolóig meg vissza, mindezt lemértük és kidolgoztuk az egész koncepciót, ami végül teljesen máshogy sikeredett…. “
